DIMOP Plusz pályázat
DIMOP PLUSZ 1.2.3/A-24
Mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációjának támogatása egyműveletes kombinált hiteltermék keretében
(Felhívás tervezet alapján)
A pályázatról röviden
A Hitelprogram több, mint 27 milliárd forintnyi, 0 %-os uniós hitel formájában nyújt segítséget azon kettős könyvvitelt vezető, 1 lezárt, teljes üzleti évvel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások számára, amelyek gazdaságilag potenciálisan életképesek, de korlátozottan jutnak hozzá finanszírozási forrásokhoz és a megvalósítási helyszín tekintetében legalább egy éve Magyarországon bejegyzett székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkeznek
A támogatottak körébe nem tartoznak bele a mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztést megvalósító kkv-k.
Célja: a nagyon alacsony és alacsony digitális intenzitással rendelkező kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a digitális transzformáció, azon belül a piacon elérhető alap- és emelt szintű digitális megoldások bevezetésének és működtetésének támogatásával. A támogatott beruházásnak olyan fejlesztéseket kell eredményeznie, ami javítja a vállalkozás digitális intenzitását.
Finanszírozási összeg: minimum 3 millió Forint – maximum 20 millió Forint, melynek maximum 50%-a igényelhető vissza nem térítendő támogatásként.
Kamat évi fix 0%. A hitel törlesztése egyenlő részletekben történik, a türelmi idő lejárát követően.
A hitel az ország egész területén felhasználható lesz.
A hitelprogram keretében az elvárt fedezettség mértéke 50%. A beruházás tárgyát kötelező fedezeti körbe bevonni, mely a futamidő végéig nem idegeníthető el.
A Hitelprogram keretében 2024. október 31-től 2027. június 30-ig lehet kölcsönkérelmet benyújtani.
Kölcsön összege, kamat mértéke
millió Ft max. igényelhető hitelösszeg
%
Kamat
milliárd Ft keretösszeg
Hitelprogram célja
A Hitelprogram célja a nagyon alacsony és alacsony digitális intenzitással rendelkező kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a digitális transzformáció, azon belül a piacon elérhető alap- és emelt szintű digitális megoldások bevezetésének és működtetésének támogatásával. A támogatott beruházásnak olyan fejlesztéseket kell eredményeznie, ami javítja a vállalkozás digitális intenzitását.
A Hitelprogram keretösszege: 27,8 milliárd Forint
a) Budapest területén megvalósuló projektekre: 4.103.181.588 Ft
b) Budapest kivételével Magyarország egész területén megvalósuló projektekre 23.696.818.412 Ft.
Kölcsön típusa: Éven túli lejáratú beruházási típusú hitel vissza nem térítendő támogatással egyműveletben kombinálva.
Finanszírozási összeg: minimum 3 millió Forint – maximum 20 millió Forint, melynek maximum 50%-a igényelhető vissza nem térítendő támogatásként.
Az igényelhető finanszírozási összeg nem haladhatja meg a kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti év üzemi eredményének tízszeresét, valamint az igénylő cég benyújtást megelőző teljes lezárt üzleti év árbevételét.
Saját forrás: A minden állami forrástól mentes Saját Forrás minimálisan elvárt mértéke a Projekt elszámolható költségének legalább 10%-a, amelynek felhasználását a Végső Kedvezményezettnek legkésőbb az első folyósítás előtt igazolnia szükséges.
Projekt megvalósítási helye: A Végső Kedvezményezett Magyarországon (a keretösszegnél meghatározott forrásmegosztással összhangban) bejegyzett székhelye, telephelye vagy fióktelepe.
A megvalósítási helynek a kölcsönkérelem benyújtásakor már legalább egy éve bejegyzettnek kell lennie a cégkivonatban, továbbá alkalmasnak kell lennie a projekt megvalósítására.
Kölcsönfelvevők köre
Kölcsönfelvevők köre: A Hitelprogram keretében Támogatásra jogosultak azon gazdaságilag potenciálisan életképes, azonban finanszírozási forrásokhoz nem, vagy nem megfelelő mértékében hozzájutó kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok, amelyek:
- kis- és középvállalkozásnak minősülnek, majd a kölcsönkérelmek benyújtásának kezdő dátuma utáni második naptári hónaptól mikrovállalkozások is,
- rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele,
- a megvalósítási helyszín tekintetében legalább egy éve bejegyzett székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkeznek,
- a DIMOP_PLUSZ-1.2.1-23-2023-00001 projekt keretében a DKF Kft. által biztosított vagy a Támogató által kijelölt egyéb digitális érettségi felmérő rendszer alapján nagyon alacsony vagy alacsony digitális intenzitással rendelkeznek. Ennek alátámasztására a kölcsönkérelemmel együtt a bemeneti felmérés eredményét igazoló dokumentum hitelesített változatát kell benyújtani.
- DIMOP Plusz 1.2.3/A-24 vagy DIMOP Plusz 1.2.3/B-24 program keretében támogatásban nem részesült.
A támogatottak körébe nem tartoznak bele a mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztést megvalósító kkv-k.
Elszámolható költségek köre
A 2021-2027 programozási időszakra vonatkozó Elszámolási útmutató alapján.
Az elszámolható költségek mértékére, illetve arányára vonatkozó elvárásokat az alábbi tálázat foglalja össze:
Költségtípus |
az összes elszámolható költségre vetítve |
Immateriális javak beszerzésének költségei |
100% |
ÚJ tárgyi eszköz beszerzésének költsége |
legfeljebb 10% |
Egyéb szakértői szolgáltatás költségei/Szakmai |
legfeljebb 35% |
Képzési és tanácsadási szolgáltatások |
legfeljebb 5% |
Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó bérleti díj |
100% |
Tájékoztatás, nyilvánosság biztosításának költségei |
legfeljebb 0,5% |
Könyvvizsgálói jelentés költsége, amely kizárólag a beruházás végén a digitális intenzitás szint meghatározása céljából készül, legfeljebb az összes elszámolható költség 2%-a, de max. 200.000 Ft értékben |
legfeljebb 2%, maximum 200.000 Ft |
Támogatható tevékenységek
A Hitelprogram keretében az alábbi célterületekre lehet együttesen vagy külön-külön kölcsönkérelmet benyújtani:
• Alapszintű felhőalapú számítástechnikai szolgáltatások bevezetése (pl. E-mail, Irodai szoftver alkalmazások, Pénzügyi vagy számviteli szoftveralkalmazások, Fájlok tárolása, A vállalkozás szoftverének futtatásához szükséges infrastruktúra és kapacitás használata)
• Internetes megjelenést biztosító honlapok, portálok
• E-kereskedelem beindítását vagy továbbfejlesztését szolgáló szoftverek vagy felhőszolgáltatások bevezetése
• Automatikus feldolgozásra alkalmas e-számlázó szoftverek vagy felhőszolgáltatások bevezetése
• Táv- és csoportmunka támogatást biztosító szoftverek vagy felhőszolgáltatások bevezetése
• integrált vállalatirányítási (ERP) megoldások bevezetése
• ügyfélkapcsolat-kezelési (CRM) megoldások bevezetése
• IKT biztonsági megoldások bevezetése
• Fejlett vagy közepesen fejlett felhőalapú számítástechnikai szolgáltatások bevezetése
Az alábbi szolgáltatásokból legalább egy bevezetése:
– pénzügyi és/vagy számviteli szoftveralkalmazások;
– vállalati erőforrás-tervezési (ERP) szoftveralkalmazások;
– ügyfélkapcsolat-kezelési (CRM) szoftveralkalmazások;
– biztonsági szoftveralkalmazások; tárhelyszolgáltatás a vállalkozás adatbázisa(i) számára;
– az alkalmazásfejlesztéshez, teszteléshez vagy telepítéshez fejlesztőkörnyezetet biztosító számítástechnikai platform.
• Mesterséges intelligencia (MI) technológiák, szolgáltatások bevezetése
Az alábbi technológiákból, szolgáltatásokból legalább egy bevezetése:
– az írott nyelv elemzésére alkalmas technológiák (szövegbányászat);
– a beszélt nyelvet gépen olvasható formátumra átalakító technológiák (beszédfelismerés);
– írott vagy beszélt nyelv generálásra alkalmas technológiák (természetes nyelv generálás: olyan technológia, amely a strukturált adatokat természetes nyelvvé alakítja);
– tárgyak és személyek kép alapján történő azonosítására alkalmas technológiák (képfelismerés, képfeldolgozás); gépi tanulás adatelemzés céljából (pl. mélytanulás);
– a különböző munkafolyamatok automatizálására vagy a döntéshozatal támogatására alkalmas technológiák (mesterséges intelligencián alapuló, folyamatautomatizációra alkalmas szoftverrobot);
– a gépek fizikai mozgását lehetővé tevő technológiák, amelyek a környezet megfigyelésén alapul és önálló döntéshozatalra képesek (autonóm robotok, önjáró járművek, autonóm drónok).
• Nagy adathalmazokhoz kapcsolódó és egyéb adatanalitikai technológiák, szolgáltatások bevezetése
A projektek műszaki-szakmai tartalmával és a megvalósítással kapcsolatos részletes elvárásokat a célterületekhez kapcsolódva a 5. sz. mellékletben található követelménylista tartalmazza.
A kölcsön kamata, díjak, jutalékok
Kamat | 0% / év |
Kezelési költség | Nem kerül felszámításra. |
Rendelkezésre tartási jutalék | |
Előtörlesztési díj | |
Szerződésmódosítási díj | |
Késedelmi kamat | A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:48 §-ában meghatározott mértékű késedelmi kamat. |
Egyéb költségek | A kölcsönkérelem bírálatával, a kölcsönszerződés megkötésével és módosításával, valamint a kölcsön folyósításával összefüggésben nem számítható fel díj, kivéve az, amely harmadik felet illet (pl. értékbecslői, közjegyzői díj). A követelésbehajtás költségei felszámíthatók. |
Futamidő
- Futamidő: A kölcsönszerződés megkötésétől számított maximum 8 év, mely a lehetséges Türelmi és Rendelkezésre Tartási Időt is tartalmazza.
- Rendelkezésre tartási idő: A kölcsönszerződés megkötésétől számított minimum 3 hónap, legfeljebb 18 hónap, mely megújuló energiával kapcsolatos beruházást tartalmazó projekt esetén indokolt esetben további 6 hónappal meghosszabbítható.
- Türelmi idő: A rendelkezésre tartási idő végétől számított maximum 6 hónap, a kölcsönszerződés megkötésétől számított maximum 18 hónap.
- Projekt megvalósítási határideje: A Projekt megvalósításának határideje (fizikailag és pénzügyileg befejezett) a szerződéskötést követő 18 hónap, amely határidő indokolt esetben további 6 hónappal meghosszabbítható.
Igénybevételi lehetőség
A Hitelprogram keretében utoljára 2029. szeptember 30-án lehet a Kölcsönszerződés alapján
a Végső Kedvezményezetteknek kifizetést teljesíteni.
Felhívás tervezet letöltése
Kérjen ingyenes előminősítést!
Az oldalon megjelent információk tájékoztató jellegűek, részletes információkért kérem keresse fel kollégáinkat a lent megadott elérhetőségek egyikén.