VP3-4.2.1-4.2.2.-1-21

Élelmiszeripari üzemek fejlesztése

felhívás tervezet

A pályázatról, röviden

Jelen kiírásban az elsődleges célterület alapján lehetőség van élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztésére. Elsősorban az elsődleges termelők versenyképességének a javítása az legfőbb célterület, mely mellett lehetőség van segélynyújtást igényelni a diverzifikáláshoz, új kisvállalkozások alapításához és munkahelyteremtéshez. Nem utolsó sorban pedig igényelhető támogatás az erőforrás-hatékonyság fejlesztésére is.

A második célterület a borászati üzemek fejlesztése és az azokhoz kapcsolódó tevékenységek támogatása. Eme célterület keretein belül az első célterülethez hasonlóan a fókuszterületek az elsődleges termelők versenyképességének a javítására, illetve az erőforrás-hatékonyság fejlesztése, előre mozdítására vonatkoznak.

Mindkét célterület esetén igényelhető a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák integrálására, illetve alkalmazására támogatás.

Támogatást elsősorban az igényelhet, akinek az előző üzleti évben az árbevétel legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származik. Bizonyos feltételek mellett pedig őstermelők családi gazdasága, családi mezőgazdasági társaságok és mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozások is igényelhet támogatását.

Támogatás összege, mértéke

millió Ft max. igényelhető támogatás

%

Max. támogatási intenzitás

milliárd Ft keretösszeg

A támogatás mértéke:

– a közép-magyarországi régióban (a továbbiakban: KMR-en belül) az összes elszámolható költség 40%-a;
-a nem közép-magyarországi régióban (a továbbiakban: KMR-en kívül) az összes elszámolható költség 50%-a

Támogatható Tevékenységek

A) Mezőgazdasági termékek értéknövelése, a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztést célzó beruházások támogatása az alábbi célterületi bontás szerint:

  1. célterület: Élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztése
  • Termeléshez és/vagy élelmiszeripari termékek előállítását/feldolgozását szolgáló tevékenységhez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek kialakítása.
  • Termeléshez és/vagy élelmiszeripari termékek előállítását/feldolgozását szolgáló tevékenységhez kapcsolódó, üzemen belüli anyagmozgatáshoz és/vagy raktározáshoz és/vagy csomagoláshoz szükséges új eszközök beszerzése.
  • Élelmiszeripari tevékenységhez kapcsolódó, áruszállításra használható szállítójárművek (N járműkategória szerint: teherautók és furgonok) beszerzése bizonyos felső korlát figyelembevételével.
  1. célterület: Borászati üzemek fejlesztése
  • Szőlőfeldolgozáshoz, mustkezeléshez, bor-, pezsgő-, illetve habzó bor készítéséhez, bor-, pezsgő-, illetve habzó bor kezeléséhez, tárolásához, érleléséhez és kiszereléséhez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek kialakítása.
  • Termeléshez és/vagy borászati termékek előállítását/feldolgozását szolgáló tevékenységhez kapcsolódó, üzemen belüli anyagmozgatáshoz és/vagy raktározáshoz és/vagy csomagoláshoz szükséges új eszközök beszerzése.
  • Borászati tevékenységhez kapcsolódó, áruszállításra használható szállítójárművek beszerzése (N járműkategória szerint: teherautók és furgonok) bizonyos felső korlát figyelembe vételével.

B) A megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazása mindkét célterület kapcsán egységesen

      Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek

      1. A Felhívás keretében az alábbi tevékenységek önállóan nem, csak valamely önállóan támogatható tevékenységgel együttesen támogathatóak:
      • általános költségekhez kapcsolódó tevékenységek,
      • immateriális beruházásokhoz kapcsolódó tevékenységek (szabadalmak, licencek, szerzői jogok és védjegyek vagy eljárások megszerzése).
      1. A Felhívás keretében az alábbi tevékenységek önállóan nem, csak valamely, a „Mezőgazdasági termékek értéknövelése, a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztést célzó beruházások támogatása” pontban foglalt önállóan támogatható tevékenységhez kapcsolódóan támogathatóak mindkét célterület tekintetében:
      • Az élelmiszeripari- és/vagy borászati tevékenységek ellátásához/végzéséhez kapcsolódó, a termeléshez, a vállalatirányításhoz, a belső nyilvántartási-, és a vállalati infokommunikációs rendszerekhez szükséges informatikai eszközök és szoftverek beszerzése.

      Nem támogatható tevékenységek

      • épületek, építmények kialakítása, bővítése, felújítása;
      • a TEÁOR 1020 kódja alá tartozó halfeldolgozást és tartósítást célzó tevékenység;
      • a TEÁOR 109 kódja alá tartozó takarmánygyártást célzó tevékenység;
      • erőgépek, személyszállító gépjárművek beszerzése;
      • ingatlan vásárlás;
      • új üzem létesítése (zöldmezős – újonnan létesülő, építészeti előzmények nélküli – beruházás);
      • a 2. célterületen gönci hordónál (1,36 hl-nél) kisebb űrtartalmú fahordó vásárlása;
      • használt gépek, eszközök, anyagok, továbbá egyszer használatos eszközök és göngyöleg beszerzése;
      • folyékony bioüzemanyag előállítása

      Támogatást igénylők köre

      1. célterület – Élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztése:

      Mezőgazdasági termelő, aki:

      • teljes lezárt üzleti évben árbevételének legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott
      • a támogatási kérelemmel érintett tevékenysége Annex I. termék feldolgozására irányul

      Mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozás, aki:

      • a támogatási kérelem benyújtását megelőző utolsó lezárt üzleti évvel rendelkezik;
      • a támogatási kérelemmel érintett tevékenysége Annex I. termék feldolgozására irányuul.

       

      1. célterület – Borászati üzemek fejlesztése:

      Mezőgazdasági termelő, aki:

      • teljes lezárt üzleti évben árbevételének legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott
      • a támogatási kérelemmel érintett tevékenységhez Annex I. (0806 10 90, 2204, 2209, 2307, 2308 árucsoportba tartozó) borászati termékeket használ fel;
      • a támogatási kérelemmel érintett tevékenysége kizárólag Annex I. (2204, 2209, 2307, 2308 árucsoportba tartozó) borászati termék előállítására, kiszerelésére és tárolására irányul.

      Mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozás, aki:

      • a támogatási kérelem benyújtását megelőző utolsó lezárt üzleti évvel rendelkezik;
      • a támogatási kérelemmel érintett tevékenységhez Annex I. (0806 10 90, 2204, 2209, 2307, 2308 árucsoportba tartozó) borászati termékeket használ fel;

      a támogatási kérelemmel érintett tevékenysége kizárólag Annex I. (2204, 2209, 2307, 2308 árucsoportba tartozó) borászati termék előállítására, kiszerelésére és tárolására irányul.

      Kérjen ingyenes előminősítést!

      Az oldalon megjelent információk tájékoztató jellegűek, részletes információkért kérem keresse fel kollégáinkat a lent megadott elérhetőségek egyikén.

      Kapcsolat

      Nyíregyháza

      4551, Szállási utca 18/a.

      Szeged

      6791, Back Bernát utca 6. (5.sz. főút mellett)

      hu_HU